(Ebből is látszik, hogy már megint nem a beadandó dolgozatokon dolgozom...)Amikor elhatároztam, hogy mesemondó leszek, mindenkiből ugyanazt az első reakciót sikerült kiváltanom: Ebből meg lehet élni?! Még mindig rendszeresen megkérdezik olyanok, akik nem ismernek engem, vagy a…

Közeledik a karácsony, minden mesemondó előszedi és leporolja az adventi szezonra való történeteket. Bár én még a Halloween kísértetsztori-dömpingjét se hevertem ki igazán, arra gondoltam, meglepem mesemondó és mesekedvelő társaimat egy történettel, ami örök…

 Nem szokásom film- és könyvkritikákat írni, de ebben az évadban elindult két olyan sorozat is ideát a tengerentúlon, amik nagyon a mesemondó közösség elevenébe találtak. Olvasni róluk jót is, rosszat is (magyarul is és angolul is); de mint a szakma képviselője, úgy…

 A mai nap száma a 4: négy óra alvás után meséltem a negyedik osztályban, és úgy tűnt, az ő hangerejük is négyszer akkora, mint az enyém. Valamiért ma egyáltalán nem voltak hajlandóak elcsendesedni; legalábbis addig nem, amíg érdekessé nem kezdett válni a történet.Ennek…

 Ma döbbentem rá, hogy ezen a héten gyakorlatilag minden nap meséltem. Szép az élet.A mai fellépésünk egy általános iskolában volt, nem messze az egyetemtől; 250 harmadik, negyedik és ötödik osztályosnak kellett tudománnyal kapcsolatos meséket mondanunk. Közösen úgy…

 (Politikailag korrekt megjegyzés jó előre. Az 'indián' mint megnevezés ideát már nem használatos; jobb esetben idejétmúlt, rosszabb esetben sértő. Native American van helyette, ami magyarra őslakosnak lehetne fordítható, vagy a különböző törzsek és népek nevei. Én azért…

 ... annyi sikerélményed van, mint nekem a mai napban.Persze ehhez a gyerekekre is szükség van. Nincs mesemondó hálás közönség nélkül!Ma fél órával korábban érkeztem a gyakorló suliba; amikor benyitottam az ötödikesek osztálytermébe, a kis mesemondóm már pattant is ki a…

Időről időre szerencsém van hozzájuk, és mindig felmerülnek bennem gondolatok; úgy döntöttem, ideje lenne leírni őket. Az alábbiakban leírtak nem irányulnak egyetlen konkrét rendezvény ellen sem; egyszerűen csak jelzem, mik a tapasztalataim.1. Kíváncsi lennék, ki volt az az…

Nem lehet összezárni fél tucat hivatásos mesemondót úgy, hogy előbb-utóbb ne kezdenék el összemérni az általuk képviselt kultúrák érdekesebb elemeit. Az én osztályom esetében ez halmozottan érvényes; ritkán hoz össze a sors és az egyetemi rendszer korban, vallási és etnikai…

Avagy mit és hogyan meséljünk tinédzsereknekA mai feladatom az volt, hogy tündérmeséket meséljek tizenhét éves srácoknak. Kihívás? Naná. Először is, mert Disney-hez vannak szokva (bár ezt kínvallatás alatt se vallanák be), másodszor pedig, mert a gimnazista korosztály fiai…

süti beállítások módosítása