Nem lehet összezárni fél tucat hivatásos mesemondót úgy, hogy előbb-utóbb ne kezdenék el összemérni az általuk képviselt kultúrák érdekesebb elemeit. Az én osztályom esetében ez halmozottan érvényes; ritkán hoz össze a sors és az egyetemi rendszer korban, vallási és etnikai hovatartozásban, szexuális beállítottságban és jellemben ennyire különböző embereket. Van köztünk katolikus, protestáns, mormon, zsidó, boszorkány, fekete, fehér, vörös, északi, déli, keleti, nyugati, külföldi, heteró, meleg, biszex, feminista, színész, zenész, teológus, tudós, kocka, pszichológus, táncos, húszas, harmincas, negyvenes, ötvenes, meg amit akartok, és mindez kilenc főben. Ennyi a tanszék állandó létszáma. Van persze még rajtunk kívül egy rakat visszatérő diák is, de ők a kötelező órákat már elvégezték.

A nagy változatosság ellenére meglepően sok közös is van bennünk. Például, mindenki jó fej. Tényleg. És mindenki szereti a meséket. Különben nem lenne itt. (Ezen felül mindenki Doctor Who rajongó is, de ez már más lapra tartozik, bár határozottan megnehezíti a tanár dolgát, amikor vissza akarja terelni a reggeli fecsegést a jungi pszichológia kavicsos medrébe.) Pont attól vagyunk jó csapat, hogy mindenki másmilyen.

Az eredeti témához visszakanyarodva: valahányszor külföldön járok, mindig megpróbálom felelősségteljes mesemondó (haha) módjára képviselni kicsiny hazánkat, és építeni az országimázst. Tekintve, hogy az utóbbi időben a nemzetközi média benyomása Magyarországról a vörös iszap, a médiatörvény és a norvég tömeggyilkos tengelye körül forgott (legalábbis amennyire a külföldiekkel való beszélgetésekből kiderült - de elég egyértelmű, jóval túl vagyunk már a "Hungary? Puskás!!!" korszakon) igyekszem olyasmikkel előrukkolni, ami más mesemondók számára hasznos lehet. A mese, mint tudjuk, nemzetközi valuta, és ha valamiből, hát abból nekünk jó sok van. Egy hivatásos mesemondó pedig semmit sem értékel többre mint egy vadonatúj, sohasem hallott népmesét. Sárkányokkal, tündérekkel, és mindenféle magyar egzotikummal. 

Ezért is lepődtem meg annyira, hogy mesemondói repertoárom legsikeresebb darabja az Agresszív Kismalac. 

Igazából egy kellemes esti borozás-beszélgetés során jutottunk el a mindenféle fura jelenségek és hiedelemlények témaköréig; végül is itt lakunk a nyugat-virginiai molyember tőszomszédságában, és az amerikaiak különösen harapnak a legendák állatvilágára. Először természetesen a rézf*szú bagollyal rukkoltam elő, ami minden ilyen beszélgetésben a legmagasabb lap, és viszi az egész paklit (különösen szabad fordításban). Miután az osztálytársaim befejezték a padlón fetrengve röhögést, és megrendelték maguknak az Internetről a vonatkozó pólókat és bögréket, áttértünk egyéb egzotikus magyar lényekre. Egy idő után a magyar rajzfilmek és mesék felé terelődött a szó; itt valamiért Mazsola és Tádé volt a legnépszerűbb (talán azért mert a hisztis zöld kismalac se pattan ki mindenki agyából csak úgy). A malacról aztán eszembe jutott az Agresszív Kismalac, és elszabadult a pokol. Már a néven is visított az egész társaság, és egybehangzó véleményét fejtette ki, hogy ezt nekik azonnal importálni kell; amikor aztán eljutottunk odáig, hogy lefordítsak nekik néhány viccet is, végérvényesen a sértő sertés rajongóivá váltak. Mivel még Halloween előtt voltunk, rögtön tervezni is kezdtek egy Kismalac jelmezt, csak hogy leüvölthessék mindenki fejét, aki szembejön velük az utcán; általánosságban véve élvezték a vicc műfaj koncepcióját, mely szerint tök mindegy, milyen állatka mond neked mit, mindig üvöltés a dolog vége.

Előre érzem, hogy bele kell majd építenem a kismalacot a mesemondó repertoáromba. A bagollyal kapcsolatban még nem vagyok biztos, lehet, hogy egy amerikai iskolából kidobnának érte...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.